A második részben az 1520-as évek három, máig ható összeomlásának példáján (Mohács, Közép-Amerika, India) át megnézzük az odavezető út jellegzetességeit, tanulságait, hogy lássuk a párhuzamokat a mai helyzettel. A mohácsi összeomlás példáján át vizsgáljuk az akkori vezetés és a mai közti analógiákat (II. Lajos, a köznemesek, Szapolyai, Tomori Pál érsek, stb., valamint Horn Gyula, Kovács László, Magyar Bálint…)

A harmadik részben a környezeti és gazdasági válságból való kilábalási stratégiákat elemezzük. Látjuk, hogy a mai technikával a vég elkerülhetetlen. Ma csak két alternatívát ad a technika: Az energiatermelés vagy olcsó, de akkor szennyez, s ez környezeti katasztrófát okoz. Vagy megújuló, szennyezésmentes, akkor viszont drága, s az gazdasági összeomlást hoz. A megszokott módszerek többé már nem használhatóak... Vagy a technikai megújulás jön, vagy a stagnálás, esetleg ezután az összeomlás ...

A negyedik részben pedig az elmúlt 100 év 11 évenként bekövetkező sorsfordító eseményeit soroljuk fel. 2011-12-ben egyszerre három ok miatt is érhetünk kritikus eseményekhez.

I. rész.

Játék az összeomlással

„Aki 1960 után született, jó esélye van, hogy erőszak, járványok vagy éhínség végezzen vele.”

Hetesi Zsolt, az ELTE fizikusa, a Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoportjának elemzője hosszú tanulmányt tett közzé a közelgő társadalmi összeomlásról. Sötét képet fest a magas energiaárak miatti válságról: az elején még lassú, majd egyre gyorsuló társadalmi összeomlásról. A tanulmány szerint az eddigi megszokott társadalmi rend sok helyen összeomlik, nem lesz benzin, bizonytalanná válik az áramellátás, sőt, ezek következményeként összeomlik a közlekedés, egészségügy, stb. Emiatt akadozik az áruszállítás és csökkennek a mezőgazdaság hozamai is. A nagyvárosi emberek milliói először egymást ölik, majd nyomorúságos körülmények között vagy elmenekülnek, vagy ott pusztulnak el.

Vajon van-e realitása ennek a sötét, paranoid jövőképnek, vagy csak üres huhogás? Ha az utóbbi, akkor többet árt, mint használ. Mi lehet a valóságtartalma? Úgy gondolom, hogy a szerző diagnózisa átgondolt, alapos és nagy, helyenként 5-10%-os valószínűsége van annak a szomorú jövőképnek, amit ez a dolgozat leír [1].

Andrew Grove (Gróf András), az Intel elnök-vezérigazgatója szerint: ”csak a paranoidok maradnak fent” [2]. Gróf, aki jó pár válságot, számos „technikai földrengést” átélt már az elektronikai ipar késhegyre menő küzdelmeiben, hitelesen elemzi a válságok felismerésének ismérveit, elhárításuk módszereit, s számos cég felemelkedésének és összeomlásának tanulságait. Tapasztalatai szerint a válság mindig akkor következik be, amikor egy cég eredményei hosszú ideig javulnak, majd tetőznek – stagnálnak. Ekkor dől el, hogy minőségi váltással tudnak-e újra emelkedni, vagy – és ez a gyakoribb – megindulnak a lejtőn, ahonnan már nincs visszaút. A csúcs: a stratégiai inflexiós pont, amikor a termelés mennyisége, vagy a haszon tetőzik. Ez egyben veszélyes elágazási pont is. Kiút csak felfelé vagy lefelé van, nem lehet mindig a csúcson maradni. 

Ma a fejlett világ termelése (a GDP, a nemzeti termék) mutatói szerint elérte a csúcsot, stagnál, alig változik. Valójában a világgazdaság már hanyatló óriáscég képét mutatja. A GDP-ben ugyanis benne vannak az óriás bankok és olajcégek nyereségei is, de ezek mögött már nincs társadalmi haszon, csak üres, az egész társadalmat megroppantó nyerészkedés. Rowan Williams, Canterbury érseke így fogalmaz: „Elképzelhetetlen mértékű vagyon keletkezett hasonló mértékben elképzelhetetlen mértékű megtévesztés, papírozgatás segítségével, ami csak a kereskedőiknek hozott hasznot.”

Robert Reich, Clinton egykori munkaügyi minisztere írja: „A kapitalizmus legrosszabb formáját hoztuk létre, ahol a magán nyereségeket kombináljuk a köz veszteségeivel. Ezek a bankárok Amerika legjobban fizetett menedzserei, cégeiket a magánszektor részeként kezeljük, amíg nyereségesek. De abban a pillanatban, amikor süllyedni kezdenek, közintézményként kezeljük őket, amiket nekünk kell megmenteni . . .”

Ezért találó Hetesi Zsolt tanulmánya, mert ráérzett a valóságra – már nem a csúcson vagyunk, hanem elindultunk lefelé. Egyszerre látszanak a gazdasági és környezeti megroppanás ismérvei. A harapófogó megmozdult, záródni kezdett.

Tanulságos, hogy magán és nemzeti bankok, biztosítótársaságok, pénzügyi felügyeletek, minisztériumok szakértőinek, elemzőinek tízezrei mennyire nem látják, nem látták előre a helyzetet. A sziklaszilárdnak, kikezdhetetlennek gondolt pénzügyi óriások most látták először (saját kárukon), hogy közvetve egy náluk jóval erősebb és ügyesebb ellenfél támadt rájuk: az olajipar.

A teljes tanulmány itt olvasható: http://www.egely.hu/?page=dokumentum&lang=hun&id=6