A magyar futam előtt még Németországban lépett fel a
világjáró volánművészek vándorcirkusza. Az időmérőt a Red Bullos Sebastian
Vettel nyerte, aki aztán elrontotta a rajtját, két Ferrari is megelőzte, így sokáig
Massa, Alonso volt a sorrend az élen. Ám Massát utasították, hogy engedje el
kétszeres világbajnok csapattársát. Ez a Ferrarinak 100 ezer dollárjába került,
mert ennyire büntették őket, tudniillik, tilos a csapatutasítás. A harmadik dobogós,
Vettel mögött érkezett a két McLaren pilóta, Hamilton és Button, akik így jelentős
pontelőnnyel érkeztek a Hungaroringre.
A magyar futam előtt ez volt az állás: 1. Hamilton 157 pont,
2. Button (143), 3. Webber (Red Bull - 136), 4. Vettel (136), 5. Alonso (123). Érdekes,
hogy az első ötből négynek volt két-két győzelme, csak Webber nyert háromszor.
Hogy mi
okozza a Red Bullok fölényét az időmérő edzéseken? A kipufogó- diffúzor, ami az
ő találmányuk, s lényege, hogy a motor égéstermékét is felhasználják a
leszorítóerő fokozására. Persze a többi csapat is kísérletezik ezzel a megoldással,
de az előny a bikásoknál van.
Még egy
dolog, amire Hockenheimban derült fény, a Red Bull és a Ferrari első légterelői
kissé flexibilisek, ami szintén a leszorító erőt növeli, elsősorban a gyors
kanyarokban. A két csapat autóit szabályosnak minősítették, s persze megindult a
koppintás a többiek részéről, de az FIA is lép, ha kissé későn is, még a
következő verseny, a Belga Nagydíj előtt átdolgozzák az első szárnyak
ellenőrzési metódusát.
Nos, ennyi volt nagyjából a 25. Magyar Nagydíj közvetlen előzménye.
Meg az, hogy a legutóbbi három évben mindig a McLaren versenyzői nyerték a magyar
világbajnoki futamot, a legutolsó, aki nem, az Jenson Button volt, 2006-ban.
Akkor még Hondával. Így aztán igazán kézenfekvő volt a kérdés: vajon megint a
brit csapat egyik pilótája előtt csapódik le először a célbíró kockás zászlója a
Hungaroringen?
Az előjelek nem ezt mutatták. Az időmérőt, s ezzel az első
rajtkockát Vettel szerezte meg, mellőle Red Bull-os csapattársa, Webber
indulhatott, mögöttük Alonso és Massa, a két Ferrari-pilóta következett, s csak
utánuk Hamilton. Rosberg lett a hatodik, s a negyedik sorba Petrov és Kubica
sorolhatott be. A Renault-s orosz megelőzte lengyel márkatársát! Először.
A verseny sem úgy indult és nem is úgy folytatódott, hogy
örömet okozott volna a McLaren csapatnak. Vettel ezúttal jó kapta el a rajtot,
ahogy a mögötte induló Alonso is. Webber fordult harmadikként az első kanyarba,
s úgy tűnt eldőlt a verseny. Pedig a java csak ezután következett. Egy
elvesztett karosszéria tartozék miatt a 16. körben bejött a safety car, s ezzel
elveszett Vettel előnye. Az élcsoport minden tagja berobogott kerékcserére,
kivéve Webbert, aki ezzel az élre került, s tetemes előnyt szerzett, különösen,
hogy Vettel megsértette a biztonsági autós szabályt, amiért keresztülhajtásos
büntetést kapott, visszaesett a harmadik helyre Alonso mögé, s ott is maradt.
Webber közben vagy negyven kört ment lágy gumikon, s az élre tudott
visszatérni, amikor kemény keverékű kerekekre váltott: Ezzel 150. Forma-1
futamát győzelemmel ünnepelte. És ez volt a Red Bull csapat 100. Forma-1
futama!
Petrov megfutotta pályafutása legjobbját, ötödik lett.
Csapattársa, Kubica a boxutcában karambolozott, Rosberg jobb hátsó kereke
elszállt. Mindkét pilótan csapatát megbüntették 50-50.000 dollárra. Hülkenberg még soha volt hatodik, s hogy
folytassuk a jubileumokat, a 300. Forma-es versenyén szereplő Sauber Team pontot
érő helyre hozta mindkét pilótáját.
Még egy
majdnem-ütközés borzolta a kedélyeket. A 66. körben Schumacher majdnem a betonfalra
kente régi csapattársát és ellenlábasát, Rubens Barrichellót, aki azonban
megszerezte előle az utolsó pontot érő helyet. A futam után kapta meg
büntetését Schumi, a következő versenyen 10 hellyel hátrébbról rajtolhat, mint
az időmérőn elért eredménye.
Mindent összevetve, érdekes, fordulatos, hagyományaihoz hű
versenyt hozott a 25. Magyar Nagydíj, s ami különösen fontos, a világbajnoki
pontverseny szoros lett, s ez a biztosítéka annak, hogy izgalmas lesz az idény
hátralévő része a háromhetes Forma-1 vakáció után.
A 25. Forma-1 Magyar Nagydíj végeredménye:
1. M. Webber (Red Bull)
2. F. Alonso (Ferrari)
3. S. Vettel (Red Bull)
4. F. Massa (Ferrari)
5. V. Petrov (Renault)
6. N. Hülkenberg (Williams)
7. P. de la Rosa (Sauber)
8. J. Button (McLaren)
9. K. Kobayashi (Sauber)
10. R. Barrichello (Williams)
A pilóták világbajnokságának állása:
1. M. Webber 161 pont
2. L. Hamilton 157
3. S. Vettel 151
4. J. Button 147
5. F. Alonso 141
6. F. Massa 97
A konstruktőrök világbajnokságának állása:
1. Red Bull 312
pont
2. McLaren 304
3. Ferrari 238
4. Mercedes 132
5. Renault 106
6. Force India 47
|