 Akkoriban
megrögzött motoros voltam. Csak fekete pólót, kopott farmert és motoros csizmát
hordtam, és hosszú hajam volt. A házimunkát ha csak lehetett, elkerültem.
Határozottan jól éreztem magam a bőrömben. Így ismerkedett meg velem. „Te vagy az álom-pasim. Olyan férfias vagy,
olyan vad és szabad.”
A
szabadság hamar véget ért, mert úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. Miért is
ne?! Férfiasan vakmerő voltam, majdnem szabad és hosszú hajam volt.
Legalábbis
az esküvőig. Ugyanis szépen megkért: „Legalább
fodrászhoz elmehetnél! Tudod a szüleim is jönnek az esküvőre.” Órákkal -
nem napokkal - később kénytelen-kelletlen beleegyeztem. Egy rövid divatos
frizurát vágattam magamnak, mert mégiscsak szerettem őt. És akkor mi van?!
Férfias voltam, vakmerő, majdnem szabad és a fejemre nőtt.
Én
meg megértő voltam. „Szívem, úgy szeretlek,
ahogy vagy” - susogta nekem.
Az
életünk rendben volt, bár a fejem kicsit fázott. Békés közös létek hetei
következtek, amíg a nejem egy nap egy nagy táskával jelent meg. Hozott egy
inget, egy kötött mellényt/pulóvert (már a szó hallatára is futkos a hideg a
hátamon) és egy új nadrágot és azt mondta:„Kérlek, próbáld fel ezeket.” Napokkal, hetekkel - nem hónapokkal - később
engedtem, és hordtam az inget, a kötött cuccot és a szövetnadrágot. Majd jött a
fekete cipő, zakó, nyakkendő és divatkabát. De én így is férfias voltam,
vakmerő, halál csinos. Szerinte.
Aztán
következett a legnagyobb harc: a motorért. Igazából nem tartott sokáig, mert a
fekete öltönyben, ami mindig csíp és szúr, nem igazán lehet harcolni. És még a
lakkcipő is nyomta a lábam. De nem baj, férfias voltam, nyárspolgár, majdnem
szabad, egy kombit vezettem.
Az
évek során jöttek a harcok, amiket mind elveszítettem. Mosogattam, vasaltam,
bevásároltam, slágereket tanultam meg kívülről, vörösbort ittam és
vasárnaponként sétálni mentem. És akkor mi van?! Papucs lettem, rab, szarul
éreztem magam.
Egy
szép napon a feleségem elém állt becsomagolt bőröndökkel a kezében és azt
mondta: „Elhagylak.” Meglepődtem. „Miért?” - kérdeztem. „Már
nem szeretlek, mert úgy megváltoztál. Nem az a férfi vagy, akit valaha
megismertem.”
Nemrég
összefutottam vele. Az új pasija egy hosszú hajú motoros szakadt farmerban,
tetoválásokkal, aki lesajnálóan nézett rám. Azt hiszem, hogy küldök neki egy
sapkát... Hogy később ne fázzon a feje. |