Több mint két éve annak, hogy Seres Mária nevét megismerte az ország. A parlamenti képviselők bemondásra járó költségtérítése kapcsán indított el egy népszavazási kezdeményezést, ám hiába volt több, mint 600 ezer ér vényes aláírás, a politikusok – ahogy ő fogalmaz: ki trükközték.
Megváltoztatták a fogalmat és ezzel lesöpörték a népakaratot. Mostanság újra napirenden van a képviselők javadalmazásának kérdése. Erről is kérdezzük Seres Máriát a Civil Mozgalom vezetőjét, aki tavaly Mátraverebély polgármestere lett.
- Szokták mondani, hogy nem illik mások zsebében turkálni. Viszont egy közpénzből fizetett választott vezetőnek igenis el kell tudni számolni azok felé akik rá szavaztak, és az sem magánügy, hogy amit csinál milyen anyagi ellenszolgáltatásért teszi. Amikor állandóan nadrágszíj politikáról beszélnek és semmire nincs pénz, a lakosságtól pedig megértést és türelmet várnak el, akkor eléggé arcpirító, - és csak egy példát szeretnék mondani - hogy a végletekig eladósított megyék vezetői titokban az Azori szigetekre repülnek roma stratégát tárgyalni. Utólag már magyarákodhatnak, hogy milyen hasznovolt. Beszámolt erről akármelyik sajtó? Nem. Vagyis utólag „kiszivágott” a hír. Pedig állítólag hivatalos útról volt szó. - A parlamenti képviselők fizetésemelésének is nagy a média-visszhangja. - Én azon csodálkozom, hogy a jelen gazdasági helyzetben egyáltalán napirendre veszik ezt a kérdést. Eddig az alapfizetés nem volt magas - 231 ezer forint, de erre jött a frakció megbízatásért, a bizottsági tagságért járó javadalom, továbbá a választóköri pótlék és a lakhatási támogatás. Ez is szép összeg volt. Most az alapfizetést emelik 750 ezer forintra, és ezen túl is járnak majd különböző juttatások és díjazás. Az adófizetők pénzéből kapnak majd üzemanyagkártyát, ingyenes lesz számukra a tömegközlekedés, kapnak ingyen szállást vagy fizetik az albérleti hozzájárulást, és ne felejtkezzünk el a minden képviselő mellé járó három - nem minimálbéres! – alkalmazottról, amiből az egyik politikai tanácsadó… Őket is mi fizetjük. Nem is lenne ezzel gond, ha a munkájukkal elégedettek lennénk, de mit látunk: törvény-gyárként működő parlamentet, ahol azt sem lehet tudni, hogy egy-egy törvénytervezet mögött ki vagy milyen érdek áll. Lehet hallani két ügyvédi irodáról is, akik a minisztériumi munkatársak helyett dolgoznak. De számomra a legfurcsább üzenete annak van, hogy a kormánypárti képviselők nem mernek nyilatkozni. - A Civil Mozgalom miért nem hallatja a hangját? - Akik mostanában fel kívánják hívni magukra a figyelmet, azok tüntetéseket szerveznek. Mi sok eseményen részt vettünk és részt is fogunk venni, ám a tüntetésekkel egy nagy baj van, amit a hatalom urai nagyon jól tudnak: majd megunják, és hazamennek. Ahhoz, hogy az ország közvéleménye megismerje az álláspontunkat, ahhoz be kellene kerülni a médiába - mert nehogy azt higgye akárki is, hogy mondjuk a választásokon elért eredményeink alapján, mint a legnagyobb parlamenten kívüli erő, a Civil Mozgalom elnökeként el szeretném mondani a véleményemet, akkor behívnak egy TV vagy rádió műsorba. Sajnos nem, sehová sem, legyen az ellenzékhez vagy kormányhoz közeli média! Tarthatunk sajtótájékoztatót is - nem jönnek el. A Civil Mozgalmat totális média-hírzárlat övezi, és ez nem új keletű dolog. Mind az országgyűlési választások kapcsán, mind az önkormányzati választások idején számtalan példát tudnék mondani, ami bennünket sújtott. Mi nem tartozunk politikai érdekkörökhöz, ezért műsoridőt és lehetőséget sem kapunk sehol. Ezzel együtt tudunk élni, így nincs senki felé „tartozásunk”, de nem mondom hogy nagyon egyszerű, hiszen a munkatársaimnak is sokkal könnyebb lenne a dolguk, ha a média is hírt adna a tevékenységükről. Ettől függetlenül a lelkesedésünk és a lendületünk is töretlen - és meggyőződésem, hogy eljön az idő, amikor a kiábrándult emberek megérzik, hogy a Civil Mozgalom az egyetlen szalmaszál, amibe még kapaszkodhatnak.- És az utcai megmozdulások, tüntetések nem jó alkalmak a megnyilvánulásra? - A tüntetéseket nehéz kontrollálni, és sokan csak a balhé miatt jönnek el. Ez pedig nem a mi stílusunk. Egy-egy ilyen összejövetelen pár száz vagy pár ezer ember ereszti ki a gőzt, majd hazamegy és minden marad a régiben. A Civil Mozgalom aktivistái jelen vannak minden olyan jelentősebb utcai rendezvényen, aminek a mondanivalójával azonosulni tudunk. Ez Tóth Kata országos koordinátorunk kivételes szervezőkészségének köszönhető. Ez évben közel 100 rendezvényen és eseményen voltunk jelen, de az előbb említett média-zárlat miatt erről csak azok tudnak, akik ott voltak. - Településvezetőként hogyan éli meg a jelenlegi helyzetet? - Mátraverebély kicsiben olyan mint az ország: bármi megtörténhet, csak hinni kell benne. Szívós munkával igyekszünk az emberek kedvét és lelkesedését meghozni a közös munkához, ami nélkül az előttünk álló kihívásoknak nem fogunk tudni megfelelni. - Milyen kihívásokra gondol? - A pénzügyi-gazdasági válság immár kézzel fogható. Naivitás lenne azt gondolni, hogy ez majd csak úgy „elmúlik”. Fel kell készülnünk egy geopolitikai változásra is, és ne feledkezzünk el az éghajlat változásáról sem. Nem kell látnoki képesség ahhoz, hogy vázoljuk azokat a helyzeteket, amelyek akár 1-2 éven belül előállhatnak. A feladatunk most az, hogy a folyamat elébe menjünk és felkészítsünk a közösséget egy másfajta szemléletre. Modell-értékű kezdeményezést hozunk létre, ami majd másoknak is segít a nehéz idők átvészelésében. Ennek része pl. a mi speciális közfoglalkoztatási programunk, amelyben közel 100, jórészt cigány ember vesz részt, és a lapát vagy seprű támasztás helyett értelmes, a hétköznapokban hasznosítható tudást adunk nekik. Kreatív munkákat végeznek, kosarat fonnak, a háztáji gazdálkodás alapjaival ismertetjük meg őket és gyógynövényt is gyűjtenek. Jövőre már speciális építés-technológiát is tanítunk nekik, és még sorolhatnám… - És ebben áttörést lát? - Semmi sem rombol annyira, mint a tétlenség - ezt már Arisztotelész is megmondta. Abban, hogy itt tart az ország, nagy része van annak, hogy borzasztó magas az eltartottak száma. Ezt a terhet nem lehet sokáig viselni. Vissza kell vezetni a munkához az embereket, de úgy, hogy a munkakedvüket is meghozzuk. Erre pedig a legjobb eszköz az alkotó munka. Sok mindent ki tudunk próbálni „kicsiben”, hogy működik-e. Ezért az a munka, ami jelenleg egy településhez köt, tulajdonképpen az egész országnak szól.
A Sineol Hungary Kft. végelszámolója a jelen hirdetménnyel nyilvános pályázati felhívást tesz közzé a cég tulajdonát képező a „Hidrofób, az olajat a víztől elválasztó, olajfelszívó és -megkötő adszorbens anyag, valamint eljárások annak előállítására és alkalmazására” című, 227052 lajstromszámú magyar szabadalom valamint ezzel kapcsolatban a PCT/HU07/00017 számú PCT bejelentés alapján a témára vonatkozóan megszerzett USA szabadalom, továbbá az európai, az ukrajnai, az eurázsiai, a kínai, a kanadai és az ausztráliai szabadalmi bejelentéseken alapuló szabadalmi igényjogosultságok és a 008185837 lajstromszámú közösségi védjegy értékesítésére. További információ: a 230-2840 vagy a 435-0144 telefonszámokon, munkanapokon 10-14 óra közötti időben.