Idén az önkormányzati választásnak nem volt nagy tétje, gondolhatták ezt sokan. Ez a részvételi adatokon is jól látszott, és megint bebizonyosodott, hogy a többség unja a politikát – a politikusokat pedig még inkább. Egy nagyon fontos tanulsága azért mindenképpen volt: minél kisebb egy település, annál valószínűbb, hogy jelöltként az ember számított, nem pedig a párthovatartozás.

Talán ennek is köszönhető, hogy a 10 ezer lakos alatti településeknél a civilek elsöprő többséggel, majdnem 90%-ban nyertek a pártkatonákkal szemben!

Ezek szerint még nincs teljesen elveszve az ország – legfeljebb a 10 ezer feletti települések menthetetlenek, ha a pártok az eddigiekben megszokott módon folytatják a megosztást, a hazudozást.

Összehasonlítást készítettünk, ami jól szemlélteti a valóságot, mert az arányosság elvét vettük figyelembe. Két fontos adatot is jó lett volna még súlyozni: a média szereplés mennyiségét és a kampányra költött pénzt. Ezeket viszont csak megbecsülni és arányosítani tudjuk a vizsgált 5 induló szervezet tekintetében, a következők szerint:

(Részletes statisztikát a Civil Hírlapban talál.)

Tehát elmondhatjuk, hogy a valóságos arányokat vizsgálva igen csak meglepő eredményeket kapunk az egyes szervezetekre nézve:

A saját jelöltszámhoz kapcsolódó eredményesség tekintetében a FIDESZ – KDNP-t (44 %) és az MSZP-t (21 %) a rangsorban a Civil Mozgalom (10 %) követi, majd csak ezután jön a JOBBIK (6 %) és az LMP (5,5 %)! Tehát még így is, erőforrások, emberi és infrastrukturális háttér, valamint médiaszereplés nélkül sincs mit szégyenkezniük a civileknek, hiszen ezt a szép eredményt csakis a maguk erejéből érték el, ami óriási siker.

És ha mindezekhez még a kampányra költött pénzt és a média szereplés mennyiségét is bekalkulálnánk arányosítva, akkor lenne az igazi meglepetés! Ugyanis kiderülne, ha a Civil Mozgalom a parlamenti pártokhoz hasonló lehetőségekkel rendelkezne, akkor bármelyikükkel felvehetné a versenyt, akármilyen választásról is legyen szó.

Tapasztalatunk szerint a kampányidőszak sem arra szolgál már, hogy ki-ki a saját programjával elérje és meggyőzze a választókat, sokkal inkább az ellenfelek lejáratására és ellehetetlenítésére fókuszálnak a pártok. Mert normális esetben hogyan is zajlana egy polgármester vagy egy jelölt kampánya? Az, aki eddig betöltötte a tisztséget, konkrétumokat sorolna: ezt csináltam 4 év alatt – folytassam, vagy mást szeretnétek? Az újaknak pedig a saját programjukkal kellene előállni, és bizonyítani az alkalmasságukat.

Ezzel szemben mi történik? – tisztelet a kivételnek: a meglévő polgármester önérzetében sértve így gondolkodik: Mi az, hogy vele szemben bárki is el mer indulni?! Majd ezután igyekszik az önkormányzati intézmények dolgozóiból egy erős támogatócsapatot kovácsolni, akiket folyamatosan azzal ijesztget: ha új ember lesz, mindenkit kirúgnak. A közmunkásnak azt mondja, hogy nem lesz senkinek munkája, a nyugdíjasoknak segítséget ígér és juttatásokat eszközöl, a rászorultaknak pedig hirtelen jut majd egy kis rendkívüli segély. És még nem is beszéltünk a rémhírterjesztők suttogó propagandájáról. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy Magyarországon szó nincs a nyilvánosság előtt zajló program-vitákról és a tisztességes megmérettetésről.

És végül kikből lesz polgármester? A kistelepüléseken sok esetben csakis az a döntő, kinek mekkora a családja, a baráti és az érdekeltségi köre. A városokban pedig dúl a plakát, a szórólap, és a rágalomhadjárat. A rátermettségnél sokkal fontosabb ma már az erődemonstrálás és a lejáratás. Pedig a tömeg a pártharcok helyett békességre és tiszta közéletre vágyik. Hát, idén valami egész mást kapott.