Eljött hát a Nagy Nap! Az új Alaptörvény hatálybalépésének ünnepe!
2012. január 2-án este az Operaházban ünnepeltek a kormányon lévő hatalom képviselői és meghívottaik. Méltatták a Magyar Köztársaság Alkotmánya helyébe lépő Törvények Törvényének jelentőségét, újszerűségét, kivételességét, és azt, hogy annak megalkotói egy új időszámítás, egy új történelem alapjait, gyökereit hozták létre a mindent meghatározó jogforrás elkészítésével.
Sára György – Ugyanezen nap estéjére 18.30 órai kezdettel tömegtüntetést szervezett az Andrássy útra a nemrég megalakított Szolidaritás Mozgalom nem csak azért, hogy rámutathasson az Alaptörvény létrehozása és hatálybaléptetése körüli problémákra, hanem azért is, hogy hangot adhasson széles tömegek előtt annak a mérhetetlen társadalmi elégedetlenségnek, mely az utóbbi években hazánkban felgyülemlett. A Színpadot 150 métere az Operaház főbejáratától, annak háttal (!) állították fel, az oda érkező csalódott, problémáikra megoldást kereső polgárok az előtte elterülő 10-12000 négyzetméternyi területet zsúfolásig, a mellékutcákat sűrűn megtöltötték. A Szolidaritás volt az egyetlen civil szervezet, mely a Színpadon szót kapott. Egyik vezetője, Kónya Péter éles kritikával illette az utóbbi időkben elkövetett államigazgatási túlkapásokat, a demokrácia megcsorbítását, a hatalommegosztás intézményeinek felszámolását, a népszuverenitás, népfelség elvének durva megsértését. A további Szónokok hasonló hangnemben bírálták a közállapotokat és egyéni sorsokat döntő mértékben befolyásoló Országgyűlés és Kormányzat elmúlt időszakban megtett jogi lépéseit. Az összegyűlt 50- 70 ezer szavazópolgár csendben, fegyelmezetten figyelte a beszédeket. Azok szünetében, vagy befejeztével tapssal, füttyel, kiabálással fejezte ki egyetértését az elhangzottakkal. A tüntetés végén a szervezők szónoka felkérte a megjelenteket, - akiknek egy jó része az ország távoli vidékeiről érkezett - hogy igaz demokratákhoz híven csendben, méltósággal és békében hagyják el a helyszínt, az Oktogon irányába visszafordulva. Ez nagyjából le is zajlott 19.45- 20.00 óra között lassú, gyászzenei aláfestés közben, ami illett is egy „demokrácia – búcsúztatóhoz”. A tüntetés elnevezése („Lesz még Magyar Köztársaság!”), pozitív kicsengése azt sugallta, hogy ne csüggedjünk el, bízzuk magunkat az új, feltörekvő politikai erők (pártok) bátor vezetőire, akik a következő országgyűlési választásokon bizonyosan kiszorítják majd a hatalomból a jelenleg ott pöffeszkedő „gonoszokat”, és újra működni fog „a maga tökéletességében” a képviseleti demokrácia kiegyensúlyozott gépezete.
A helyszínre érkező polgárok másik része – jó néhány ezer ember – a rendőrség által lezárt mellékutcákon is beszivárogva eleve az Operaházzal szemben gyülekezett már délután 4 órától kezdődően. Ők nem hallottak egy szót sem a Színpadi Szónoklatokból, mivel ahol álltak, ott kihangosítás nem volt. Türelmesen várták az Ünnepi Gála résztvevőit, akik közül sokan 20.15 után kezdtek érkezni az Operaház oldalbejárójához, ott beosonva a gyönyörű épületbe. Az Operaház előtt gyülekezők közvetlenül kívánták eljuttatni a hatalom birtokosainak fülébe nem-tetszésük, elégedetlenségük vezérgondolatait: „Köztársaság! Köztársaság!”; „Demokráciát! Demokráciát!”; „Hazaárulók! Hazaárulók!”; „Bóvli! Bóvli!”; „Orbán takarodj! Orbán Takarodj!”; „Gyertek ide! Gyertek ide!”; „Megbuktatok! Megbuktatok!”; Diktátor! Diktátor!” – Ezek voltak a főbb jelszavak, melyeket az összegyűlt szavazópolgárok skandáltak felváltva és folyamatosan, míg a gála résztvevői megérkeztek, ünnepeltek, majd 22.50-ig eltávoztak. Egy perc a civileknek
A Nagy Nap estéjén sűrű rendőrkordon védte az Operaházat, titkosrendőrök sokasága vegyült el a tömegben, éberen figyelve a tüntetők megnyilvánulásait. Aztán váratlanul az egyik szakaszon, - ott ahol a Civil Mozgalom transzparense, annak és az Egységfrontnak a szimpatizánsai álltak - terror-elhárító egység vonult a rendőrök sorfala és a tüntetők közé, gázálarccal és könnygázgránáttal felszerelkezve. A dupla karhatalmi sorfal mögül, az épület tövéből erős fényszórók irányultak a tüntetők arcába. Mindennek talán köze lehetett ahhoz, hogy a Civil Mozgalom és az Egységfront képviselői néhány nappal előtte az alábbi kellemetlen kérdéseket tették fel a tüntetést szervező bizottságnak és vezetőjének: - Kijelenti-e a Szervező Bizottság, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya 2012. január 1. után is érvényben marad, mivel az Alaptörvényt alkotmányellenesen hozták létre, és léptetik hatályba? - Mivel nincsen megírva Kónya Péter és a többi szónok beszéde, nem ismerjük azok tartalmát, miképpen támogathatnánk azokat így, látatlanul? - Mit keresnek ebben a Bizottságban országgyűlési képviselők, akiknek az lenne a joguk és kötelességük, hogy a parlamentben védjék a polgárok érdekeit, nem pedig az utcán? - Hogyan lehetséges az, hogy a tüntetés forgatókönyvének vázlata a Budapesti Rendőr Főkapitányság Teve utcai központjában születhetett meg az előző napon? - Amikor súlyos országos jelentőségű ügyekről van szó, a Bizottság miért a rendezvény „show” részével foglalkozik, miért nem azzal, hogy melyik jól tájékozott történészt, közgazdászt, jogászt, szociológust, szakújságírót hívják meg beszédek megtartására? - Mi értelme van annak, hogy a forgatókönyv tervezet egyetlen percet biztosít arra, hogy civilek és civil szervezetek vezetői, képviselői felvonuljanak a színpadra, és ott megmutassák magukat az egybegyűlteknek? - Ha a megmozduláson (a Szolidaritáson kívül) civil szervezet képviselői nem szólalhatnak fel, hogyan fogják felkonferálni annak szónokát? Kérdéseinkre ugyan nem kaptunk megnyugtató válaszokat, de továbbra is a tüntetés támogatói között maradtunk. Ám nem annak a tüntetésnek, amely térben és időben elhatárolódva a Nagy Nap Estélyének színhelyétől és idejétől, sok jóhiszemű ember megnyugtatását és hazaküldését tűzte ki célul, teljes egyetértésben a belügyi hatóságok elvárásaival.
Mert miről is szólt ez az „ A” típusú tüntetés?
Arról, hogy a méltán elégedetlen, csalódott és kizsigerelt polgárok között „szolid ámítást” végezzen, hangzatos beszédekkel lecsillapítsa jogos indulataikat és elhitesse velük azt az illúziót, hogy egy hangzatos nevet választó mozgalom vezetői majdan az érintetlenül hagyott párthatalmi választási szerkezetbe betagozódva eredményesen fogják megvédeni leendő választóik érdekeit.
A Sineol Hungary Kft. végelszámolója a jelen hirdetménnyel nyilvános pályázati felhívást tesz közzé a cég tulajdonát képező a „Hidrofób, az olajat a víztől elválasztó, olajfelszívó és -megkötő adszorbens anyag, valamint eljárások annak előállítására és alkalmazására” című, 227052 lajstromszámú magyar szabadalom valamint ezzel kapcsolatban a PCT/HU07/00017 számú PCT bejelentés alapján a témára vonatkozóan megszerzett USA szabadalom, továbbá az európai, az ukrajnai, az eurázsiai, a kínai, a kanadai és az ausztráliai szabadalmi bejelentéseken alapuló szabadalmi igényjogosultságok és a 008185837 lajstromszámú közösségi védjegy értékesítésére. További információ: a 230-2840 vagy a 435-0144 telefonszámokon, munkanapokon 10-14 óra közötti időben.