A jogot holmi emberi találmánynak tartjuk, holott az egysejtűek birodalmában már évmilliárdok óta annak a lénynek van több joga az élethez, amely több és jobb erőforrást képes elvonni a környezetétől, vagy egyszerűen bekebelezi magába a másik egysejtűt, egyszerűen elfogyasztja azt.
Ősidők óta fennáll a fák élethez való joga – egyesek a többi fölé nőnek, míg másoknak az árnyékában kell meghúzódniuk. A falkákba szerveződött állatcsapatoknál a „harapási rend” törvénye él: előzetes küzdelmekre alapozva meg van szabva, hogy melyik egyed mikor, mit és mennyit téphet ki a fogaival a közös zsákmányból.
Korunk csúcsragadozója, az ember számára a jog több százezer éve a közös ügyek rendezésének módszere, melyet néhányezer éve írásba is foglaltak. Az elképesztően bonyolulttá vált(oztatott) emberi társadalmakban az írott jogot kifejezetten arra szakosodott egyedek alkotják, alkalmazzák, juttatják érvényre, elemzik, értelmezik, míg a jog tömeges megszegésének, kikerülésének, áthágásának, kiforgatásának ezerféle módozatát a faj képviselőinek jó része rutinszerűen alakítja, kísérletezi ki, hagyományozza tovább.
A jogbiztonság igénye és megfelelő színvonala elengedhetetlen feltétele egy társadalom egészséges működésének. A társadalom minden egyes tagjának természetes igénye nem kérdőjelezhető meg az általános béke, rend, méltányosság és nyugalom jogi kereteinek megteremtésére és fenntartására. Ezen feladatok megvalósításában magának a jognak meghatározó szerepe van. A jog eltorzítása, a vele való viszszaélés, legfőbb elvének – a népszuverenitás, a népfelség elvének – megsértése közösség elleni erőszaknak minősül. Súlyosabb esetekben alkotmányellenes vagy emberiség ellenes bűncselekménynek.
Folytatás a Civil Hírlap legújabb számában.
A Sineol Hungary Kft. végelszámolója a jelen hirdetménnyel nyilvános pályázati felhívást tesz közzé a cég tulajdonát képező a „Hidrofób, az olajat a víztől elválasztó, olajfelszívó és -megkötő adszorbens anyag, valamint eljárások annak előállítására és alkalmazására” című, 227052 lajstromszámú magyar szabadalom valamint ezzel kapcsolatban a PCT/HU07/00017 számú PCT bejelentés alapján a témára vonatkozóan megszerzett USA szabadalom, továbbá az európai, az ukrajnai, az eurázsiai, a kínai, a kanadai és az ausztráliai szabadalmi bejelentéseken alapuló szabadalmi igényjogosultságok és a 008185837 lajstromszámú közösségi védjegy értékesítésére. További információ: a 230-2840 vagy a 435-0144 telefonszámokon, munkanapokon 10-14 óra közötti időben.