Később
Mária Terézia az István-napot "nemzeti" ünnepé nyilvánította, amely
aztán 1848-ig folyamatosan állami és egyben egyházi ünnep volt. A Szent István
nap ünneplését a szabadságharc bukása után megtiltották. A szocializmus évtizedeiben visszakaptuk, de teljesen átalakítva. Szent István
ünnepéből az "új kenyér ünnepe", majd 1949-1989 között augusztus 20-a
az Alkotmány napja lett.
Augusztus
a falunapok időszaka is. Ám a zajos ünnepségeket rendre felváltják a
gasztronómiai jellegű rendezvények. Nem csoda – enni legalább, még mindig
szeretünk. És a negyedórás haknira érkező fővárosi művészek helyett egyre
többeket vonz egy-egy nyársra húzott ökör vagy épp a friss fánk illata –
körítésnek pedig megfelel a helyi népdalkör, vagy tánccsoport produkciója.
Változnak
az igények és változnak a körülmények. Most nem a „flancos” ünneplés dívik.
Napok óta mást sem hallani, mint hogy visszafogottan ünneplünk, nem költünk
feleslegesen.
Nagylelkű
vállalkozó bevállalja a teljes fővárosi tűzijáték költségét, ugyanakkor a
rendfenntartásra felkért cég 100 millió fölött kap. (Akkor ez visszafogott?) A
biztonság a legfontosabb – és hivatkoznak a 4 évvel ezelőtti viharra – aminek
örülhetünk, hogy csak 5 áldozata volt. A szemtanúk ugyanis olyan borzalomról
beszéltek, amelyek láttán ők több száz áldozaton sem lepődtek volna meg.
Fél
perc alatt változott meg az időjárás – az eső olyan erővel szakadt, hogy az
emberek nem kaptak tőle levegőt és szinte hasította a bőrüket. A rémült
ünneplők sikítottak, kiabáltak, egymást félrelökve futva menekültek. Az eső
vízszintesen esett. Időnként a szél megdobta a tömeget, olyankor a kiabálás és
sikítozás még hangosabb lett. Az úton elhagyott papucsok, esőkabát, összetört
babakocsi mindenfelé. Mint egy katasztrófa filmen, de itt nem díszletek voltak
az elhagyott tárgyak.
A
természet elemi erővel zárta le a szépnek ígérkező ünnepi estét. Esélyt sem
adott a rendezett elvonulásra. Mindegy, hogy kik, hányan és hány száz millióért
lettek volna kirendelve a rendezvény biztosítására egy millió embert nem lehet
„terelgetni”.
Azóta
mintha óvatosabbak lennénk. De egyre sűrűbben kell szembesülnünk a viharok
erejével.
Komolyan
vesszük, ha óva intenek a meteorológusok. Akkor, augusztus 20-án mindannyian
megtanultuk, milyen a vörös riasztás.
|