Augusztus második fele a helyhatósági választásra készülőknek
ajánlószelvény gyűjtéssel telik. Az új választási törvény jelentősen
szigorított a feltételeken: közel harmadára lerövidült a gyűjtésre
rendelkezésre álló idő, a városokban a körzethatárok módosítása
miatt jóval több ajánlószelvény kell. Tehát nem egyszerű a feladat
– viszont nem lehetetlen. De nem mindegy, hogyan közelítik meg
a választókat a fővárosban, egy vidéki városban, vagy éppen egy
kistelepülésen. Módszereikről beszélnek a Civil Mozgalom jelöltjei.
Budapest – Szöllősi Ildikó
Célunk, hogy legyenek képviselői a Civil Mozgalomnak a fővárosi és a kerületi közgyűlésekben is. Nagyon sajnáltuk, hogy tavasszal Budapesten sehol sem tudtak ránk szavazni, így a nekünk szánt voksok másoknál landoltak. A tapasztalatlanságból adódó hibáinkat igyekeztünk kiküszöbölni, és egy átgondolt stratégia mentén szervezzük a fővárosi gyűjtést.
Versenyt kell majd futnunk az idővel és a megváltozott választókerületi határokból adódó bizonytalansággal. Mindenkit arra kérünk, hogy ha nem biztos abban, hogy az ő körzetében ki a jelöltünk, addig inkább ne írja rá a nevet – hiszen a rontott szelvényekkel semmit nem érünk.
A fővárosban már tavasszal is csak gyengén működött a becsengetős gyűjtési módszer, ezért arra törekszünk, hogy a frekventált helyeken szem előtt legyünk, vagyis augusztus közepétől a legforgalmasabb közterületeken meg lehet bennünket találni. A helyszíneket a civilmozgalom.hu oldalon megtekinthetik majd.
Budapest – dr. Xantus Judit
A 40 éves közigazgatási tapasztalattal rendelkező dr. Xantus Judit, közigazgatási szakjogász vezeti a Civil Mozgalom fővárosi listáját. Célja a korrupció felszámolása és a civil kontroll hatékony működtetése a fővárosi önkormányzatban.
Jelenleg a VIII. kerületi Önkormányzat jegyzője. Korábban Szentendre és Belváros-Lipótváros Önkormányzatának jegyzője volt. Országos ismertséget szerzett az étterem bezáratási akciójával. Az általa irányított hivatal a jogszerűségre és bürokráciamentességre törekszik, a szolgáltató és az irányító jelleg helyes arányainak kialakításával.
Korábbi, társadalmi megbízatású tisztségei: Budapesti Közigazgatási Kamara elnöke, az Igazságügyi Minisztérium Jogtanácsosi Vizsgabizottság tagja, közigazgatási szaktanácsadó.
Lánya: Xantus Barbara, színésznő . Életfilozófiája: Egy mindenkiért, mindenki egyért. Kazincbarcika – Kalanovicsné Fábus Éva
Tavasszal mindenféle választási tapasztalat, politikai múlt nélkül döntöttem úgy, hogy szülővárosomban, Kazincbarcikán a Civil Mozgalom színeiben megpróbálom a lehetetlent, és elindulok az országgyűlési választásokon.
A helyhatósági választásokra való felkészülést gyakorlatilag az országgyűlési választások után már megkezdtük. A folyamatban lévő aláírásgyűjtésekkel megjelentünk az utcán, beszélgettünk az emberekkel, és ismét bizonyságot kaphattunk arról, hogy szükség van ránk. Szükség van arra, hogy ha már választásról beszélünk, akkor a választás ne csak abból álljon, hogy elmegy-e szavazni, vagy sem a választópolgár. Alternatívát szeretnének, egy valódi választási lehetőséget. Azt is elmondjuk azonban, hogy a választás során nem csak a szimpátia számít, hanem gondolják át azt, hogy a városunk érdeke mit kíván. Mert kérdem én: szabad-e demokráciáról beszélni, ha egy település fejlődése és központi támogatása attól függ, milyen színű a települési önkormányzat? Milyen demokrácia az, ahol egy közalkalmazottban felmerül, hogy gondja lehet a munkahelyén abból, ha egy népszavazási kezdeményezést aláír?
A 10 ezer lakos alatti településeken kicsit egyszerűbb a helyzet, mert nincsenek választási körzetek. Az összes induló jelölt neve ott szerepel majd a szavazólapon, és a választópolgár annyi név elé rakhat ikszet, ahány fős testületet választanak. A kistelepüléseken mondhatni egyáltalán nem számít a pártszínezet. Mivel az emberek ismerik egymást, így sokkal inkább a rátermettség alapján választanak, mintsem a jelölő szervezet szerint.
Kazincbarcikai jelölttársaim hozzám hasonlóan nem politikusok, hanem szakmájukban és családjukban helytálló emberek. Olyanok, akik szeretnék, hogy a politika szó elől elhagyhassuk a „mocskos” jelzőt. Olyanok, akik nem hatalomban gondolkodnak, hanem szolgálatban.
Rétság – Pármai Róbert
Optikus vállalkozó vagyok, és polgármester jelöltséget vállaltam a nógrád megyei Rétságon.
A Civil Mozgalom színeiben indulok, és célom egy gazdaságilag önálló, fejlődőképes és munkahelyeket teremtő, gondoskodó önkormányzat létrehozása.
Az egész ország és benne sok százezer család eladósodott. Egy ilyen helyzet megoldására csak egyetlen lehetőség maradt: a termelés és a gazdaság beindítása.
Érdekes dolog, amikor híre megy, hogy valaki indul a választáson. Nekem ez az első megmérettetésem, de úgy látom, a környezetem hamar elfogadta. Persze sokan megállítanak az utcán és kérdezik, hogy mit is szeretnék. Látom, hogy tetszik amit mondok – aztán, hogy a szavazófülkében milyen döntést hoznak, majd meglátjuk.
A Sineol Hungary Kft. végelszámolója a jelen hirdetménnyel nyilvános pályázati felhívást tesz közzé a cég tulajdonát képező a „Hidrofób, az olajat a víztől elválasztó, olajfelszívó és -megkötő adszorbens anyag, valamint eljárások annak előállítására és alkalmazására” című, 227052 lajstromszámú magyar szabadalom valamint ezzel kapcsolatban a PCT/HU07/00017 számú PCT bejelentés alapján a témára vonatkozóan megszerzett USA szabadalom, továbbá az európai, az ukrajnai, az eurázsiai, a kínai, a kanadai és az ausztráliai szabadalmi bejelentéseken alapuló szabadalmi igényjogosultságok és a 008185837 lajstromszámú közösségi védjegy értékesítésére. További információ: a 230-2840 vagy a 435-0144 telefonszámokon, munkanapokon 10-14 óra közötti időben.