A mintegy 70 szakszervezetet, civil- és társadalmi szervezetet tömörítő akcióegység Budapesten ülősztrájkot, kerekasztal-megbeszélést, nagygyűlést tart, és félpályás útlezárásokkal lassítja majd országszerte a közúti forgalmat.
- ahogy az érintettek látják a magánnyugdíj
pénztárak ügyét
Állampolgárként elvártam
volna, hogy legalább ebben a
témakörben félreteszik a napi
politikai csatározásokat és elkezdenek
erről a kérdésről egyeztetni,
tervezni, számolni. Eddig
ennek az elmúlt években jelét
sem láttam! A nyugdíj egy olyan
témakör, amiben konszenzusra
kell törekedniük a pártoknak,
mert a nyugdíjrendszert nem
lehet minden kormányváltáskor
megváltoztatni. Azt gondolom,
hogy ilyen horderejű kérdésekben
nem lehet szakértők, társadalmi
szervezetek, érdekképviseletek
bevonása nélkül dönteni.
T. Tiborné
2007-ben, amikor magasan
szárnyaltak a részvények, a kormány,
nem tudom milyen szavazati
aránnyal, de kötelezővé
tette a pénztárak sz
Nyitrai Imre, a szociális-, családés
ifjúságügyi tárca helyettes
államtitkára elmondta: a támogatást
a jövőben elsősorban
természetbeni szociális ellátás
formájában nyújtaná az állam
A törvénytervezet a következőket
mondja ki: a normatív támogatásra
az a személy lenne jogosult,
akinek a háztartásában az egy
„fogyasztási egységre” jutó havi
jövedelem nem haladja meg az
öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb
összegének 250 százalékát
(korábban 150 százalék volt), és
a háztartásban élők egyikének
sincs vagyona. Magasabb támogatásban
részesítenék a gyermeküket
egyedülállóként nevelőket.
A támogatás egy hónapra
jutó összege nem lehet kevesebb
2.500 forintnál és természetbeni
szociális ellátás f
Tíz millió alatt a magyar lélekszám
Ez év első nyolc hónapjában
60.378 gyermek született. Ez
4091-el kevesebb, mint egy
évvel korábban. A halálozások
száma 85.602 volt. A két
adatból kiszámítható, hogy a
természetes fogyás 25.224 fő.
Ezer lakosra 9,1 élve születés
és 12,8 halálozás jutott. A nemzetközi
vándorlás figyelembevételével
becsült népességszám az
időszak végén 9 millió 999 ezer
fő volt - olvasható a KSH jelentésében.
A házasságkötések száma továbbra
is csökkenő irányzatot
mutat. A 2010 első nyolc hónapjában
kötött 25 257 házasság
1989-el kevesebb, mint 2009
azonos időszakában.
A társadalmi és érdekképviseleti
szervezetek jogosítványait
kívánta szűkíteni a Fidesz. Az
előterjesztést Kósa Lajos, Tarlós
István és Kovács Zoltán jegyezte.
Az Országgyűlésnek benyújtott
javaslat szerint a társadalmi
és az érdekképviseleti szervek a
közigazgatási hatósági eljárások
esetében nem indíthatnának jogorvoslati
eljárásokat. Egyszerűbben
fogalmazva a civil szervezetek
ügyfélként való fellebbezési
jogát kívánták korlátozni, illetve
szüntetni.
Az indoklás szerint az elmúlt
időszakban az állam, az
önkormányzatok, valamint a
magánszféra által megvalósított
beruházások során az eljárások
indokolatlanul elhúzódtak. Ez
részben a társadalmi szervezetek
akadékoskodásából eredt.
Tarlós Istv�
Én budapesti vagyok, sajnos... Sokat járkálok a városban és sokszor elszorul a szívem, amikor a hajléktalanokkal teli aluljárókban, vagy a koldusok között járok...
Magyarországon a felnőtt társadalom mindössze 8-9 százaléka mozog heti rendszerességgel, legtöbbjük akkor is csupán 2x30 percet, az emberek 84 százaléka pedig egyáltalán nem sportol semmit.
Civilek segítségével nyaralhattak idén a Balatonnál moldvai csángó gyerekek és tanítójuk, tudta meg lapunk Mihály Zoltán önkormányzati képviselőtől, a budapesti XV. kerületi Civil Mozgalom vezetőjétől.
A Civil Mozgalom a borsodi árvízkárosultakért - Nem ritka dolog a világban, sőt, lassan bevett szokássá válik a segítségnyújtáshoz szükséges pénzösszeg egy részének előteremtése jótékonysági koncertekkel, előadásokkal, show-műsorokkal. A Civil Mozgalom is élt ezzel a rendkívüli lehetőséggel, s már a nevekből ítélve is igényes gálaműsort ígért, melynek bevételét a borsodi árvizek károsultjainak szánták.
Magyarországon minden héten meghal egy nő, és minden hónapban egy gyerek családon belüli erőszak áldozataként. A jelenlegi törvények a bántalmazás ezen fajtáját nem kezelik önálló büntetőjogi tényállásként. Az áldozatok védelméért kezdett aláírásgyűjtésbe Halász Pálma.